Szerencsesüti

Kelletlenül indult a nyomozó. Nem szerette ezt a melót, de ehhez értett legjobban és már amúgy is megszokta, hogy nincs szabad napja. A buszhoz sétálva épp egy cigire készült rágyújtani, amikor az út mentén ácsorgó cirkuszi szerencsesüti árusító fiú váratlanul odalépett hozzá: “maga a 100-dik, ezt ingyen adom” – mondta a tarkabarán öltözött kb. 12 éves fiú.

 Egy félmosollyal köszönte meg, majd tovább sétált és megette a sütit. Reggeli óta még nem evett semmit, pedig már késő délutánra hajlott az idő. A cetlit épp csak átfutotta, majd egy lenéző grimasszal zsebébe gyűrte.

 – Micsoda olcsó trükk – gondolta.

– Cukros mázba burkolják a száraz bölcsességet, hogy az egyszerű embereknek könnyebben emészthető legyen. – 

Alig húsz perc alatt megérkezett a cirkuszhoz vagy legalábbis ahhoz, ami marad belőle. A rombolás nyomait látta mindenütt. Ezer és ezer lábnyom süllyedt a megázott sáros talajba. Az egyébként súlyos cirkusz kapu leszakadva, kartonpapírként félrelökve hevert a sárban. Hömpölygő vízárként fogták körbe a megroggyant, ferdén álló jegyárusító bódét a sáros nyomok.

 A helyszín egyértelműen beszélt hozzá, élő filmként jelent meg előtte a pánikba

esett tömeg őrjöngve menekülő képe. Földbe taposott gyerekjátékok, elhagyott fél pár cipő, sapka, apró, sárba nyomódott kéznyom és ruha foszlányok az átszakadt kerítés hegyesebb részein. Akkurátusan körbejárta a sátor maradványait. Minden oldalon ugyanaz a kép fogadta. A tömeg fejvesztve menekült valami elől ami sátor közepén volt.

 “Hány ember halt meg?”  – kérdezte kényszerített érzelemmentességgel a hangjában a helyszínt biztosító rendőrtisztet.

“Hát, sok a sebesült, súlyosabb sérültből is van jó pár. Még nem tudjuk biztosan, de egyelőre úgy néz ki, hogy nincs emberi áldozat.”

Tovább haladt a megégett sátorponyva és még izzó oszlopok maradványai között az egykori porond irányába. Füstölgő fapadok, dobogók és egyéb maradványok vették körül, izzadtság és átható égett hús szaga úszott a levegőben. Az alig egy órával korábbi pánik energiája még ott vibrált körülötte. A tetőt tartó fém oszlopok nagy része megmaradt, de a ponyva égett maradványai fenyegetően himbálóztak az alkonyati szellőben. A füstfoszlányok és a kevés fény miatt, nem látszott tisztán, de valami vöröses-szürke színű termetes lény mocorgott odabent. Felkapcsolódott egy reflektor, hatalmas agyarak árnyéka vetült a ponyva maradványra majd artikulálatlan bömbölés törte meg az alapzajt. – Ennek már a fele sem tréfa – gondolta és elővette szolgálati fegyverét. Maga előtt tartva óvatos léptekkel haladt előre. Még egy velőt rázó ordítás hallatszott a közvetlen közelből. Hirtelen oda fordult célra tartott.

“Ember majdnem lelőttem!”  – üvöltött rá a hatalmas füstölgő tetemre borulva zokogó vörösbe öltözött, erősen kormos, csatakos hajú alakhoz. De az rá se hederített, csak tovább zokogott és széttárt kezekkel az ég felé fordulva ismét artikulálatlanul felbőgött: “MIÉRT?”

 A porond közepén teljesen leszakad a sátortető, a helyszinelők frissen felállított reflektora miatt egészen jól ki lehetett venni a három megégett elefánt tetemét és néhány tétován kóválygó ember alakot.

 “Mind rabok vagytok” – szólt pár méterre egy fiú sokkosan maga elé bámulva.

A nézőtér egy megmarad padján üldögélt, a reggeli szerencsesütit árusító, (vagy legalábbis annak látszó) fiú.

 – persze ennyi idő alatt ide sem érhetett volna – gondolta a nyomozó

– biztosan egy másik gyerek a cirkuszosok közül ugyanolyan ruhában – konstatálta magában.

 Az egyik rendőr épp egybe terelte a cirkusz fellelhető dolgozóit, hogy a nyomozó meghallgassa a vallomásaikat.

 “Ki az a vörös ruhás alak?” – kérdezte a nyomozó

 “Iván már 20 éve tanítja az elefántokat. Mintha a gyerekeit vesztette volna most el.”  – mondta a bohóc.

 “Nagyon jámbor és kezes állatok voltak, még rácsot sem kellett használnunk. Iván egy zseni. Az ő érdeme, hogy az elefántok nem estek pánikba és rohantak át a tömegen.”

 “Az úr mentett meg minket! Az elefántok mindenkit halálra tapostak volna, ha a gondviselés keze nem avatkozik közbe!” – kiáltotta áhitattól áthatva egy artista ruhás alak.

 “Várjon a sorára” – szólt rá ingerülten az ügyeletes rendőr,

 “hamarosan maga is vallomást tehet.” 

 A nyomozó rágyújtott egy cigire és elgondolkozott. Valóban megdöbbentő, hogy az elefántok inkább megégtek, minthogy elmenekültek volna. De többször tapasztalta, hogy nincsenek csodák, valami más kell álljon a háttérben. Istenben pedig végképp nem hisz.

 – majd, ha odaáll elém személyesen, belenéz a szemembe és beszél hozzám, akkor talán.  – Ezen a gondolaton aztán önkéntelenül elvigyorodott, mintha a csoda gondolatát akarta volna elhessegetni, ellegyezte a kifújt cigaretta füstjét, miközben felállt és jó hangosan szólt a vallomástételre várakozókhoz.

“A misztikus dolgokról mindig kiderül, hogy van logikus magyarázata az eseményeknek. Úgyhogy mindenki szedje össze magát és gondolja végig mi történt ma. Minden apró részlet érdekel!”

“Egy élet munkája veszett most oda” mondta a segéd idomár. “Egy elefánt alap kiképzése szerencsés esetben is minimum 2-3 év.”

Részletesen elmesélte, honnan hozták, mivel etették és hogyan tanították az elefántokat. Mi volt a napi rutin, hogy miért kellett a szalma a színpadra.

A tűzoltók vizsgálata után arra is fény derült, hogy a túlterhelt transzformátorházból szivárgó olajat nem vették észre, ami aztán az áthevült tekercsektől meggyulladt, magas ívben fröcskölve a maradék forró olajat a cirkuszi sátor tetejére. A sátor anyaga önmagában tűzálló ugyan, de természetesen nem tud ellenállni az égő transzformátor olaj által termelt hőnek, ezért megolvadt. Amikor viszont elfogyott az olaj, a tűz alábbhagyott. – Viszont-, töprengett. – még mindig nincs magyarázat arra, hogy miért nem menekültek el az elefántok -.

Nem sokkal később viszont váratlanul összeállt a kép.

“Az ügy megoldva.” hívta fel felettesét. – Éreztem én, hogy nincs semmi csoda ebben az esetben – gondolta még magában és kis hatásszünet után folytatta:

“Az elefántokat kölyök koruk óta úgy szoktatják a porondhoz, hogy egy a nyakukon lévő hámhoz rögzített rúddal kötik őket a porond közepén levert vastag karóhoz. E karó körül hajtják őket minden mutatványnál éveken át. Az állatok úgy megszokják a rúd jelenlétét, hogy később pavlovi reflexként már az is elég, ha csak a hám a nyakukon van. A hám azt jelenti számukra, hogy csak szabályos körben képesek mozogni, minden mást meg sem érdemes próbálni.”

“Remek, tudtam, hogy magát kell a helyszínre küldenem” mondta elégedetten a rendőrfőnök  “A dolgozó nép nem szorul rá a vallás hamis mákonyára! Országunkat tudatos munkáskezek építik naggyá!”

 – Na most beszélek a gyerekkel és kiderítem mi történt a szüleivel – gondolta a nyomozó, de a gyerek már nem volt sehol. – úgy látszik megtalálták a szülei – erőltette magára gondoltot és elégedetten indult hazafelé. Komótosan sétálva ellazultan gyújtott rá még egy cigarettára. – túl sokat szívok – futott át az agyán – minden pénzemet elviszi ez az átkozott cigaretta – Amikor vissza csúsztatta az öngyújtót, zsebében kotorászó keze megakadt az induláskor bele dobott cetlinél. Előhúzta és elolvasta a tartalmát.:

“A szokásaid félelmetes erővel kötnek meg, napról napra faragj le a rosszakból és fokozatosan alakíts ki helyettük jókat!”

Rohrsetzer Gyula